ERASMUS
11 | 12 | 2017
Erasmus szakmai gyakorlat
2010 február 16., kedd 10:13

A 2010/20011-es egyetemi évben is lehetőség van Erasmus szakmai gyakorlatra. A gyakorlati helyet a pályázó hallgatónak kell megkeresnie, a tanszék ebben semmilyen formában nem tud segítni. Szakmai gyakorlatra csak a szakirányokba illeszkedő gyakorlati helyekre utazhatnak a hallgatók. Külföldön töltött szakmai gyakorlatuk programját úgy kell kidolgozniuk és egyeztetniük a gyakorlati szakirány vezetőjével, hogy azt hazatérve egy gyakorlati kurzusnak ismerjék el.

A pályázat lépései

1. Pályázati űrlap szakmai gyakorlatosok számára (2010/2011. tanév) c. jelentkezési lap leadása a tanszékre. Határidő: az Erasmus pályázatok leadási határideje

2. A szakiránynak megfelelő szakmai gyakorlati hely megkeresése. A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék adott gyakorlati szakirányának vezetőjével egyeztetve tételes szakmai gyakorlati program kidolgozása. (A szakirány vezetője tételesen kijelöli az elvégzendő szakmai feladatokat, amelyek nyomán a szakirányhoz tartozó gyakorlati kurzus alól felmentést tud majd adni.)

3. A kidolgozott gyakorlati program egyeztetése a gyakorlati hellyel, esetleges módosítások tisztázása, ezek egyeztetése a gyakorlati szakirány vezetőjével. A véglegesített, a gyakorlati szakirány vezetője által ellenjegyzett angol nyelvű szakmai gyakorlati program bemutatása a tanszéki koordinátornak.

4. A hallgató, gyakorlati hely és a tanszéki koordinátor aláírja a kidolgozott programot tartalmazó Training agreement-et (ld. NKI honlap). Legutolsó határidő: június 15.


A szakmai gyakorlatokra rendelkező ösztöndíjas keret korlátozott. A tanszék mindössze egy javasolt listát küld tovább az NKI-nak. A 2., 3., 4. pontban feltüntetett dokumentumok beadásának sorrendjében nyernek ösztöndíjat a hallgatók. Így aki késlekedik ezeket beszerezni, sikeres tanszéki pályázati forduló ellenére is ösztöndíj nélkül maradhat.


Kérem, pályázatuk beadása előtt ne feledjék el áttanulmányozni az NKI honlapját a szakmai gyakorlatok feltételrendszeréről. Erasmus pénzügyi támogatásuk szinte biztosan nem lesz elegendő minden költségre, ez mindössze egy részleges támogatás. A pályázat előtt tájékozódjanak a megélhetési költségekről és gondolják végig, hogy biztosítani tudják-e az önerőt utazásukhoz. Kollégiumi szállás nem minden városban áll rendelkezésre. Felhívom a figyelmet, hogy a küldő tanszék a szállás megszervezésében, a fogadó intézménnyel való kommunikációban nem tud segíteni, ezzel kérem ne is keressék a tanszéket. A fogadó szervezetek eltérő mértékű segítséget nyújtanak, ezért fel kell készülni az önálló szálláskeresésre is.

Kérjük, jól gondolják meg, beadják-e pályázatukat, mert nem teljesített program esetén vissza kell fizetniük az ösztöndíjat.

Szakmai gyakorlat miatt félévet halasztani nem lehet, a folytonos tanulmányi jogviszonyt fenn kell tartani, egyéni tanrenddel végezni. Szakmai gyakorlatra csak BA első- és másodéves illetve MA első évfolyamos hallgatók pályázhatnak. BA másod- és MA első éves hallgatók sikeresen elnyert szakmai ösztöndíjukat úgy kell hogy időzítsék, hogy az diplomaszerzésüket ne akadályozza, halasztást erre nem kérhetnek!

 

A pályázathoz a hallgatónak a következőket kell kötelezően csatolnia:

  1. ERASMUS pályázati űrlap (letölthető az NKI honlapjáról)
  2. rövid önéletrajz
  3. motivációs levél
  4. nyelvtudást igazoló dokumentumok,
  5. előző 2 félév teljesítményének dokumentálása,

További információk az NKI honlapján  http://www2.u-szeged.hu/erasmus .

A pályázati anyagokat a Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet email címre kell elküldeni

 2009. február 22-ig.


 
Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék

Tanszékvezető:

Dr. Pusztai Bertalan, PhD, egyetemi docens

fogadóóra: e-mailben történő előzetes egyeztetés alapján (Tanszéki iroda)

Elérhetőségeink